Rendezvény

Félévindító rendezvény új hallgatóknak

Minden, ami az első félévben fontos lesz - A-tól Z-ig

Termin(e) Leitung
Ort/Raum Status
Sa, 28.03.2020
10:00 - 13:30
Germán Györgyi, Stefán Krisztina, Veress Kata
Budapesti Központ ok

Bár a FernUnin szinte semmi nem kötelező, ez a nap elengedhetetlen ahhoz, hogy sikeresen startolj a FernUnis tanulmányaidban!

A nap célja, hogy minden olyan információt átadjunk nektek, amivel sikeresen vághattok neki az első félévnek a Hageni Távegyetemen!

Elmondjuk, mire kell figyelni a tanulmányok során, tippeket adunk ahhoz, hogyan lehettek eredményesebbek, és segítünk tisztázni az elsőre talán nehezebben értelmezhető, "idegen" FernUnis fogalmakat (pl. Einsendearbeit, vagyis beadandó - egyáltalán mi az a beadandó?!). Megmutatjuk, hol találjátok meg a viszgaidőpontokat, a régebbi viszgafeladatokat. Elmondjuk azt is, hogy mi a Budapesti Központban miben tudunk segíteni, és adott esetben kihez fordulhattok azokkal a kérdésekkel, amelyeket megválaszolásában nem mi vagyunk illetékesek.

Tartunk egy bevezető előadást z online terekbe, amiket a félév során használni fogsz. Ilyen a Virtueller Studienplatz-ba, vagyis a virtuális tanulótér, és a Moodle, a Prüfungsportal. Itt lépésenként meg fogjuk nézni a fontosabb funkciókat.
Megnézzük azt is, milyen egyéb segítséget, pl. fórumokat, Facebook oldalakat tudtok igénybe venni, és hogyan kereshettek virtuálisan tanulópartnereket.

Lesz tanulásmódszertan workshop is, ahol egy pszichológia hallgatónk, Kiss Laci elmondja nektek, hogyan is lehet jól tanulni a Hageni Távegyetemen, és mik azok a hibák, amiket egy kis tervezéssel könnyen elkerülhetsz.


Online fel- és lejelentkezés

A különböző időpontokra fel- vagy azokról lejelentkezni az alábbi mezők kitöltésével lehet.
Jelentkezési állapotát (jelentkezett, lejelentkezett, várólistás) is ezen adatok beírásával tekintheti meg.

Kiegészítő adatok (opcionális)

mit Vorwahl

Az itt megadott személyes adatait kizárólag az esemény szervezője kezeli, harmadik személynek nem adja őket tovább. Az űrlap elküldésével hozzájárul, hogy az adatait a szervező a rendezvény idejére tárolja.

FSTZ Budapest | 04.03.2020